000614 |
Previous | 1 of 16 | Next |
|
small (250x250 max)
medium (500x500 max)
Large
Extra Large
large ( > 500x500)
Full Resolution
|
This page
All
|
tf- - VimiwT]irrBmfffiCT?i H i t tJfcW Az égig (Ének a száműzöttek karácsonyáról) írta: Kerecsendi Kiss Márton Bármennyire bújunk húzódozunk a karácsonyi í napok mint tolakodó kis DetienemeseK DeKoszon-tene- k hozzánk Nem tö-rődnek csúnya karácsony-tala- n gondjainkkal esze-veszett loholásunkkal hoz-zánk férkőznek és hazai szóval megsúgják az ad-vent jóhírét Hiába hesse-getjük magunktól ezt az üzenetet hiába szeret-nénk az ünnepeket egyet-len estére tartogatni hogy könnyebben átessünk raj-ta a forgalmas utcákon váratlan megcsap a fenyő-illat- - s a földalatti vasúton karácsonyi dallamok csi-kordulnak ki a kerekek alól S ha behunyod a sze-med otthon vagy tisztán hallod a karácsonyi haza-térők lépésének ropogását a havon Édesanya ke-zében sercen a gyújtó a gyertyák- - bizonytalan-kodva pislognak a fenyő ágain mintha csodálkoz-nának hogy mennyi szere-tet tud összegyűlni egy kis családban Esztendőnként egyszer az Isten is gyö-nyörködni akar és a gyer-tyalángból nézegeti: mi-lyen szépen megtelt a kap-tár A legnagyobb fiú aki most hadifogoly volta steppé-ke- n kamaszos hangján el-kezdi az éneket: Menny-ből az angyal Akire száműzetés vár a legki-sebb ámulva számolja az aranydiót az ágakon Isten az idén sem gyö-nyörködhet A száműzött legszíveseb-ben sírva fakadna a for-galmas világvárosi utcán De mit szólna ehhez Ame-rika? Lehet itt még ér-zelegni? Azt mondják száz év múlva lombikban te-nyésztett steryl pasztillát zabáló lények öntudatlan boldog korszaka követke-zik Mit jajongsz hát cse-kélységeken anyád és ha-zád után? Jaj nem szabad össze-roskadni még! De mért nem jön ide valaki egy já-rókelő egy ember talán aki azt hazudna nekem szívből igazán: boldog ün-nepeket! Ahogy tovább tántorgok a vibráló vad fényben egyszerre értelmet kap bennem ez a nagy karácso-nyi árvaság A kifosztott magyar karácsonyok tör-melékein a Kárpátok alatt szétvert jászoly üszkös da-rabjain botladozik a lá-bam Nem vagyok egyedül az amerikai bábel ember-s-űrűjében Tízezer kilométereken trópusi forróságon dermesztő JL hűvös óceánján érzem elindult már felém is a sze-retet Valahol egy bánya mélyén vagy egy fűtetlen szürke külvárosi zugban talán egy szovjet munka-tábor barakjából vagy a börtön homályán értem is imádkozik most' valaki És ekkor menekülök be az égig érő fa alá Gvermekknrnm leelterl- - J vesebb meséje volt az égig rr érő fa érö fa Mióta emigráció-ban élünk úgy érzem me-sef- a elevenedik meg fö-löttünk minden karácso-nyon A menekültek kará-csonyfája ez Hatalmas törzse valahol a Kárpátok lankáján magaslik ki Európából Széles roppant ágai átnyúlnak országokon és tengereken keresztül törve a gyűlölet szféráit Kanadában Sydneyben éppúgy ránkborul a sej-telmekkel átszőtt szentes-tén mint Szegeden vagy Addis Abbébaban Beta-kar bennünket összeölel mindnyájunkat akik egy fészekből valók vagyunkés az ég felé nyújtja a szent éjszakán örömünket bá-natunkat jóságunkat Ó hogy kapaszkodik a hagyo-mányokra szomjazó lélek e jelképbe! Hiszen az égig érő fa alatt misztikus kap-csolat támad a rád boruló lomb alól elküldheted a szeretetet a távoli lombok-hoz szülőkhöz testvérhez baráthoz ellenséghez úr-hoz szolgához és minden magyarhoz aki az égig érő fa alatt várja várja a bet-lehemi csillagot Világré-szek fölött suhan és árad lélektöl-léleki- g az eget nyitó karácsonyi fuga em-lékek havas tisztasága egy emberséges mindig helytálló nép ünneplő béké-jének visszacsendülése régi-ré- gi karácsonyok ka-lácssza-gú nyugalma a té-li Magyarország fölött lebegő éjszakán Ma ami-kor Keleten milliók élnek rabszolgaságban s amikor Nyugat szemünk láttára keresi bűneire és mulasz-tásaira a csalárd doktrí-nát — történelmi jog he-lyett a kényelmes önren-delkezési jogot az elkerül-hetetlen számadás helyett a gyáva és ostoba ko-exisz-ten-ciát — nem kaphatunk szebb ajándékot végze-tünktől mint az égig érő fát amelynek terebélyes lombozata alatt üldözte-tésünk megtalálja égi tár-sát a betlehemi jászoly-ba- n Az égig érő fa alatt már kezdődik a mi nagy kará-csonyi találkozónk Mire a szenteste eljö együtt lesz a család együtt leszünk mindnyájan magyarok Hallgatunk majd és meg-csillan a könnyünk az egyetlen ékszer amit ez a nemzedék a következőre hagyni tud És velünk lesz-nek a gyermekek akikbe mint a formába az olvasz-tott vas úgy ömlik az új-világ akikben tartást és értelmet kap mindaz amit mi gyanakodva nézünk Fent az égig érő fa ága-in milliónyi gyermeksereg játszi öröme már csilingel A remény szava az új Or-szágról ahol a sötét idők multán a békés kará-csonyestékén összebújó magyar családok felett a gyertyalángból kitekintő Isten újra kedvére gyö-nyörködhet jSr2MC2& i f ti ' 7 r fi --=-- "V Jézus Ajtósi Dürer Albrecht magyar német alkotása 1514-be- n YftHtgT!fM£allg Fáy Ferenc: Száján pásztor A nem Feláll Az ki nyeli sóhajt S Sí egy s a S Ajtót ahogy fV-- w' ~S" ' ! KARÁCSONY WvJTT?1 I ~ CLt V — II 1 I 11 — 1 1 — - - — —— _'V -- - — '- - - - - — születése (1471—1528) a származású világhírű festőművész fehérebb 3 félelme í megőszült már az ének lett az éjszaka dülöng s köd-ült- e rétek csendjén egy nyárfa megy haza csillagok szelíden állnak kérkednek csak fénylenek és á három királynak almán vet helyet ember alszik — S mit csinálhat éhes és úgy álmodik? ízét egy régii nyárnak és megmozdul kicsit akkor belép egy állat árnya tántorgó fehér virág reszkető táj bánatába pólyálják egyszülött fiát ' lábához hull puhán egy régi megőszült szó egy éjszaka nyit s azt a nyárfát nézi a ködben megy haza iy N ti I 1 fsi'tw-iir„-- a Előfizetőinknek olvasóinknak és hirdetőinknek kegyelemteljes boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk! i ri 1) U-- fc Vt- -f 4 il- - 44 - r- t-tö ©: aráesonyi gyertya X írta : Fekete István A reggel borultan ébredt s azóta a felhők még mélyebben szálltak de nem esett A város hideg szürkén szennyes volt Ha a szél végigszaladt az utcákon: téli por szállt az ablakokra és a kirakatok hiába villogtatták ajándékaikat A kocsik álmo-san döcögtek a köveken a karácsonyfaárus minden meggyőző-dés nélkül kínálta kis fáit a piac csak mormolt de nem zsibongott vidáman nem kiáltott senki a jókedvtől s a halak nem kínálták magukat a halas polcáról csak feküdtek és fagyos szemükkel unottan nézték a vásárlókat A házak szinte ásítottak a szobák tettetett várakozással néztek az est elé a villamosok szinte undorral rohantak erre-arr- a s a vendéglők homályában álmos pincérek haza gondoltak Tulajdonképpen ebéd után zárni kellene — morog Ballagó úr a tulajdonos — tulajdonképpen — és zörögve fordít új-ságján amelyet már úgy se lát olvasni a vendéglő üres Ballagó úr az utcát nézi öreg pincérje Ballagó urat nézi cs szinte megörülnek amikor Mihke beszól hogy meghozták a fát A fáról az erdó az erdőről a tél a télről a hó jut eszükbe Együttvéve szép havas téli erdó A konyha felöl hideg ételszag szivárog be s ez szinte beszennyezi fehér gondolataikat — A mester úr itt van még? "- - — Itt — ásít a pincér — játszik azzal a kis képes micsodával és várja a kocsit — Égeti a villanyt e — Nem égeti Villanynál nem mutat a panoráma Csak az ablak felé fordítva Benne van a milánói dóm és a hawai táncosnők Ballagó csak legyintett és az öreg pincér se szólt többet Ásító csend telepedett a vendéglőre A székek fáradt szomo-rúsággal dóltek a kályha délelőtti meleget őrizgette a hamutar-tók hideg bagószagot leheltek a homályban mintha elmúlt edénycsörompölés hallatszott volna s a különszobában Lát-rán- yi hunyorogva nézett a kis doboz üvegablakába mely csodálatos dolgokat mutatott Látrányi az öreg „mester" nem magának vette a játékot — hol van egy nyugdíjas kántornak nyolc forintja saját ma-gára? — hanem utódja fiának ahová mégis csak kell ajándékot vinni ha ugyan meg nem feledkeznek az öreg Látrányiró! A kocsi azonban egyelőre nem jön ezért nézegeti a kis dobozban az adriai tonhalászatot aztán mozdít egyet a fogan-tyún — ennyi az egész — és már a kanadai favágókat láthatja — Mekkora fák! — csodálkozik az öreg — de egyik szeme azért az utcát lesi hogy jön-- e a kocsi a faluból érte lesz-- e ma karácsonya vagy szomorú szürkeségbe omlik a világ és elmúlik az is mint ahogy elmúlott minden Fáradt_ szeme már alig látja a kis doboz csodáit Hát van még csoda a világon? Életek nőttek körülötte asszony gyerek álmok vágyak és elmúlott minden Egy pillanat volt az egész egy pillanat a nevetés egy pillanat a sírás és — egyedül maradt Nincs hova menjen nincs akit várjon A nappalok már nem ragyognak és az éjszakák nem sötétek árnyékos szürke minden s ha most még ez a kocsi is elmarad Nézi az öreg mester a panorámát Most egy kicsit jobban látja mintha világosabb lenne és ha gyorsabban mozgatja mintha megmozdulnának a képen az emberek — Ezt tessék megvenni! — kínálta a kereskedő — szinte megszólal ha nézi az ember Ez igaz is „Hangjáték Velencében" — mondja a kép — és hallja a harangokat hallja a galambok szárnycsattogását „Norvég karácsony": havas erdók csupa mozdulatlan szik-rázás kis emplom a domboldalon és belül darabos áhítattal zeng a zsoltár — Szépen énekelnek — gondolja — csak másként mint mi de azért szépen A képek most maguktól fordulnak — Betlehemesek — suttog az öregember és szinte érzi a havat amint hordja a szél Az útszéli kórok meghajolnak a gyerekek nehezen mennek a nagy bundákban a botokon zörren a lánc de arcuk piros és kozreveszik a papírból készült kis templomot hogy el ne vigye a szél — Régen volt régen — gondolja de felkapja a fejét mert egy kirakat van már a képen csillogó nagy kirakat és egy kisfiú nézi a mazsolát szólöt a narancsnak üde nagy halmát Orrát az üveghez nyomja — Eredj fiam a fenébe — mordul ki valaki az üzletből — ne nyálazd össze az üveget A gyerek hátrál de valaki megfogja a kezét — Azért se menj! Nagy darab ember nagy csizmákban Fején kucsma orra vörös — Itt van pénz végy magadnak Ha valaki kérdi ki adta mondd hogy Pettendy adta a kötélverő Na! — Csodálatos — ingatja fejét Látrányi — hát vannak még ilyen emberek? A fiú áll a pénzzel Pettendy pedig vidáman int a „Reszelt Patkó"-ho- z címzett bormérés ajtajából — Aztán ha nem hinnék el itt vagyok Becsukódik utána az ajtó és eltűnik minden — Csodálatos — akarja gondolni az öreg mester de még egy szoba van a képen Kopott szoba kopott öregasszony űl --az ablaknál takaróba burkolva Előtte kis asztal viharvert régi mint egy gyóntatószék Fent magasan valahol ég a villany és fénye úgy hull le mint a reménytelenség A szoba közepén egy lány áll Nem szép nem csúnya Fiatal: a szeme lobogó apró mozdu-lataitól megmozdul a levegő A szobában minden puha foszló nyúlós de ez a lány olyan mint egy kardpenge — Elmegyek nagymama! — Ma? — Ma vagy máskor: mindegy ' — Karácsony este? jT&(Folytatásra a 2moldalon) MIMltiBfltaJMaife4nnhdlfckMfen_JBd BtnwiMiiwiiP mmimim-mmmi+mmm+mmmmmmimm-+mi&- m+mm im&m!H&mtm'mmfmm&mmiA ftjMfc Sutftp£fcÉagflgiBSgi£ftflBflBftlBag
Object Description
Rating | |
Title | Kanadai Magyarsag, December 25, 1976 |
Language | hu |
Subject | Hungary -- Newspapers; Newspapers -- Hungary; Hungarian Canadians Newspapers |
Date | 1976-12-25 |
Type | application/pdf |
Format | text |
Rights | Licenced under section 77(1) of the Copyright Act. For detailed information visit: http://www.connectingcanadians.org/en/content/copyright |
Identifier | KanadD4000361 |
Description
Title | 000614 |
OCR text | tf- - VimiwT]irrBmfffiCT?i H i t tJfcW Az égig (Ének a száműzöttek karácsonyáról) írta: Kerecsendi Kiss Márton Bármennyire bújunk húzódozunk a karácsonyi í napok mint tolakodó kis DetienemeseK DeKoszon-tene- k hozzánk Nem tö-rődnek csúnya karácsony-tala- n gondjainkkal esze-veszett loholásunkkal hoz-zánk férkőznek és hazai szóval megsúgják az ad-vent jóhírét Hiába hesse-getjük magunktól ezt az üzenetet hiába szeret-nénk az ünnepeket egyet-len estére tartogatni hogy könnyebben átessünk raj-ta a forgalmas utcákon váratlan megcsap a fenyő-illat- - s a földalatti vasúton karácsonyi dallamok csi-kordulnak ki a kerekek alól S ha behunyod a sze-med otthon vagy tisztán hallod a karácsonyi haza-térők lépésének ropogását a havon Édesanya ke-zében sercen a gyújtó a gyertyák- - bizonytalan-kodva pislognak a fenyő ágain mintha csodálkoz-nának hogy mennyi szere-tet tud összegyűlni egy kis családban Esztendőnként egyszer az Isten is gyö-nyörködni akar és a gyer-tyalángból nézegeti: mi-lyen szépen megtelt a kap-tár A legnagyobb fiú aki most hadifogoly volta steppé-ke- n kamaszos hangján el-kezdi az éneket: Menny-ből az angyal Akire száműzetés vár a legki-sebb ámulva számolja az aranydiót az ágakon Isten az idén sem gyö-nyörködhet A száműzött legszíveseb-ben sírva fakadna a for-galmas világvárosi utcán De mit szólna ehhez Ame-rika? Lehet itt még ér-zelegni? Azt mondják száz év múlva lombikban te-nyésztett steryl pasztillát zabáló lények öntudatlan boldog korszaka követke-zik Mit jajongsz hát cse-kélységeken anyád és ha-zád után? Jaj nem szabad össze-roskadni még! De mért nem jön ide valaki egy já-rókelő egy ember talán aki azt hazudna nekem szívből igazán: boldog ün-nepeket! Ahogy tovább tántorgok a vibráló vad fényben egyszerre értelmet kap bennem ez a nagy karácso-nyi árvaság A kifosztott magyar karácsonyok tör-melékein a Kárpátok alatt szétvert jászoly üszkös da-rabjain botladozik a lá-bam Nem vagyok egyedül az amerikai bábel ember-s-űrűjében Tízezer kilométereken trópusi forróságon dermesztő JL hűvös óceánján érzem elindult már felém is a sze-retet Valahol egy bánya mélyén vagy egy fűtetlen szürke külvárosi zugban talán egy szovjet munka-tábor barakjából vagy a börtön homályán értem is imádkozik most' valaki És ekkor menekülök be az égig érő fa alá Gvermekknrnm leelterl- - J vesebb meséje volt az égig rr érő fa érö fa Mióta emigráció-ban élünk úgy érzem me-sef- a elevenedik meg fö-löttünk minden karácso-nyon A menekültek kará-csonyfája ez Hatalmas törzse valahol a Kárpátok lankáján magaslik ki Európából Széles roppant ágai átnyúlnak országokon és tengereken keresztül törve a gyűlölet szféráit Kanadában Sydneyben éppúgy ránkborul a sej-telmekkel átszőtt szentes-tén mint Szegeden vagy Addis Abbébaban Beta-kar bennünket összeölel mindnyájunkat akik egy fészekből valók vagyunkés az ég felé nyújtja a szent éjszakán örömünket bá-natunkat jóságunkat Ó hogy kapaszkodik a hagyo-mányokra szomjazó lélek e jelképbe! Hiszen az égig érő fa alatt misztikus kap-csolat támad a rád boruló lomb alól elküldheted a szeretetet a távoli lombok-hoz szülőkhöz testvérhez baráthoz ellenséghez úr-hoz szolgához és minden magyarhoz aki az égig érő fa alatt várja várja a bet-lehemi csillagot Világré-szek fölött suhan és árad lélektöl-léleki- g az eget nyitó karácsonyi fuga em-lékek havas tisztasága egy emberséges mindig helytálló nép ünneplő béké-jének visszacsendülése régi-ré- gi karácsonyok ka-lácssza-gú nyugalma a té-li Magyarország fölött lebegő éjszakán Ma ami-kor Keleten milliók élnek rabszolgaságban s amikor Nyugat szemünk láttára keresi bűneire és mulasz-tásaira a csalárd doktrí-nát — történelmi jog he-lyett a kényelmes önren-delkezési jogot az elkerül-hetetlen számadás helyett a gyáva és ostoba ko-exisz-ten-ciát — nem kaphatunk szebb ajándékot végze-tünktől mint az égig érő fát amelynek terebélyes lombozata alatt üldözte-tésünk megtalálja égi tár-sát a betlehemi jászoly-ba- n Az égig érő fa alatt már kezdődik a mi nagy kará-csonyi találkozónk Mire a szenteste eljö együtt lesz a család együtt leszünk mindnyájan magyarok Hallgatunk majd és meg-csillan a könnyünk az egyetlen ékszer amit ez a nemzedék a következőre hagyni tud És velünk lesz-nek a gyermekek akikbe mint a formába az olvasz-tott vas úgy ömlik az új-világ akikben tartást és értelmet kap mindaz amit mi gyanakodva nézünk Fent az égig érő fa ága-in milliónyi gyermeksereg játszi öröme már csilingel A remény szava az új Or-szágról ahol a sötét idők multán a békés kará-csonyestékén összebújó magyar családok felett a gyertyalángból kitekintő Isten újra kedvére gyö-nyörködhet jSr2MC2& i f ti ' 7 r fi --=-- "V Jézus Ajtósi Dürer Albrecht magyar német alkotása 1514-be- n YftHtgT!fM£allg Fáy Ferenc: Száján pásztor A nem Feláll Az ki nyeli sóhajt S Sí egy s a S Ajtót ahogy fV-- w' ~S" ' ! KARÁCSONY WvJTT?1 I ~ CLt V — II 1 I 11 — 1 1 — - - — —— _'V -- - — '- - - - - — születése (1471—1528) a származású világhírű festőművész fehérebb 3 félelme í megőszült már az ének lett az éjszaka dülöng s köd-ült- e rétek csendjén egy nyárfa megy haza csillagok szelíden állnak kérkednek csak fénylenek és á három királynak almán vet helyet ember alszik — S mit csinálhat éhes és úgy álmodik? ízét egy régii nyárnak és megmozdul kicsit akkor belép egy állat árnya tántorgó fehér virág reszkető táj bánatába pólyálják egyszülött fiát ' lábához hull puhán egy régi megőszült szó egy éjszaka nyit s azt a nyárfát nézi a ködben megy haza iy N ti I 1 fsi'tw-iir„-- a Előfizetőinknek olvasóinknak és hirdetőinknek kegyelemteljes boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk! i ri 1) U-- fc Vt- -f 4 il- - 44 - r- t-tö ©: aráesonyi gyertya X írta : Fekete István A reggel borultan ébredt s azóta a felhők még mélyebben szálltak de nem esett A város hideg szürkén szennyes volt Ha a szél végigszaladt az utcákon: téli por szállt az ablakokra és a kirakatok hiába villogtatták ajándékaikat A kocsik álmo-san döcögtek a köveken a karácsonyfaárus minden meggyőző-dés nélkül kínálta kis fáit a piac csak mormolt de nem zsibongott vidáman nem kiáltott senki a jókedvtől s a halak nem kínálták magukat a halas polcáról csak feküdtek és fagyos szemükkel unottan nézték a vásárlókat A házak szinte ásítottak a szobák tettetett várakozással néztek az est elé a villamosok szinte undorral rohantak erre-arr- a s a vendéglők homályában álmos pincérek haza gondoltak Tulajdonképpen ebéd után zárni kellene — morog Ballagó úr a tulajdonos — tulajdonképpen — és zörögve fordít új-ságján amelyet már úgy se lát olvasni a vendéglő üres Ballagó úr az utcát nézi öreg pincérje Ballagó urat nézi cs szinte megörülnek amikor Mihke beszól hogy meghozták a fát A fáról az erdó az erdőről a tél a télről a hó jut eszükbe Együttvéve szép havas téli erdó A konyha felöl hideg ételszag szivárog be s ez szinte beszennyezi fehér gondolataikat — A mester úr itt van még? "- - — Itt — ásít a pincér — játszik azzal a kis képes micsodával és várja a kocsit — Égeti a villanyt e — Nem égeti Villanynál nem mutat a panoráma Csak az ablak felé fordítva Benne van a milánói dóm és a hawai táncosnők Ballagó csak legyintett és az öreg pincér se szólt többet Ásító csend telepedett a vendéglőre A székek fáradt szomo-rúsággal dóltek a kályha délelőtti meleget őrizgette a hamutar-tók hideg bagószagot leheltek a homályban mintha elmúlt edénycsörompölés hallatszott volna s a különszobában Lát-rán- yi hunyorogva nézett a kis doboz üvegablakába mely csodálatos dolgokat mutatott Látrányi az öreg „mester" nem magának vette a játékot — hol van egy nyugdíjas kántornak nyolc forintja saját ma-gára? — hanem utódja fiának ahová mégis csak kell ajándékot vinni ha ugyan meg nem feledkeznek az öreg Látrányiró! A kocsi azonban egyelőre nem jön ezért nézegeti a kis dobozban az adriai tonhalászatot aztán mozdít egyet a fogan-tyún — ennyi az egész — és már a kanadai favágókat láthatja — Mekkora fák! — csodálkozik az öreg — de egyik szeme azért az utcát lesi hogy jön-- e a kocsi a faluból érte lesz-- e ma karácsonya vagy szomorú szürkeségbe omlik a világ és elmúlik az is mint ahogy elmúlott minden Fáradt_ szeme már alig látja a kis doboz csodáit Hát van még csoda a világon? Életek nőttek körülötte asszony gyerek álmok vágyak és elmúlott minden Egy pillanat volt az egész egy pillanat a nevetés egy pillanat a sírás és — egyedül maradt Nincs hova menjen nincs akit várjon A nappalok már nem ragyognak és az éjszakák nem sötétek árnyékos szürke minden s ha most még ez a kocsi is elmarad Nézi az öreg mester a panorámát Most egy kicsit jobban látja mintha világosabb lenne és ha gyorsabban mozgatja mintha megmozdulnának a képen az emberek — Ezt tessék megvenni! — kínálta a kereskedő — szinte megszólal ha nézi az ember Ez igaz is „Hangjáték Velencében" — mondja a kép — és hallja a harangokat hallja a galambok szárnycsattogását „Norvég karácsony": havas erdók csupa mozdulatlan szik-rázás kis emplom a domboldalon és belül darabos áhítattal zeng a zsoltár — Szépen énekelnek — gondolja — csak másként mint mi de azért szépen A képek most maguktól fordulnak — Betlehemesek — suttog az öregember és szinte érzi a havat amint hordja a szél Az útszéli kórok meghajolnak a gyerekek nehezen mennek a nagy bundákban a botokon zörren a lánc de arcuk piros és kozreveszik a papírból készült kis templomot hogy el ne vigye a szél — Régen volt régen — gondolja de felkapja a fejét mert egy kirakat van már a képen csillogó nagy kirakat és egy kisfiú nézi a mazsolát szólöt a narancsnak üde nagy halmát Orrát az üveghez nyomja — Eredj fiam a fenébe — mordul ki valaki az üzletből — ne nyálazd össze az üveget A gyerek hátrál de valaki megfogja a kezét — Azért se menj! Nagy darab ember nagy csizmákban Fején kucsma orra vörös — Itt van pénz végy magadnak Ha valaki kérdi ki adta mondd hogy Pettendy adta a kötélverő Na! — Csodálatos — ingatja fejét Látrányi — hát vannak még ilyen emberek? A fiú áll a pénzzel Pettendy pedig vidáman int a „Reszelt Patkó"-ho- z címzett bormérés ajtajából — Aztán ha nem hinnék el itt vagyok Becsukódik utána az ajtó és eltűnik minden — Csodálatos — akarja gondolni az öreg mester de még egy szoba van a képen Kopott szoba kopott öregasszony űl --az ablaknál takaróba burkolva Előtte kis asztal viharvert régi mint egy gyóntatószék Fent magasan valahol ég a villany és fénye úgy hull le mint a reménytelenség A szoba közepén egy lány áll Nem szép nem csúnya Fiatal: a szeme lobogó apró mozdu-lataitól megmozdul a levegő A szobában minden puha foszló nyúlós de ez a lány olyan mint egy kardpenge — Elmegyek nagymama! — Ma? — Ma vagy máskor: mindegy ' — Karácsony este? jT&(Folytatásra a 2moldalon) MIMltiBfltaJMaife4nnhdlfckMfen_JBd BtnwiMiiwiiP mmimim-mmmi+mmm+mmmmmmimm-+mi&- m+mm im&m!H&mtm'mmfmm&mmiA ftjMfc Sutftp£fcÉagflgiBSgi£ftflBflBftlBag |
Tags
Comments
Post a Comment for 000614